Fegyverünk az ész, minket megvezetni, eladni, könnyen nem lehet.

Helyi okos, kis nyomor valóságban, boldog vagy, mert mit sem sejtesz,

Birkaeffektus alapján érvelsz, aki különb azt megveted, leköpöd.

Szíved séma alapján dobban, elveidet fejedbe ültették!

Azt hiszed, te tudod mi a jó, te láttál mindent,

Életed kis burokban fejlődik, jövőd elhomályosodik.

Minden alád van adva, az élet ösvénye előre kitaposva számodra!

Küzdeni nem tanítottak meg, hited magadban végtelen

Ősök pénzéből varrott golyóálló mellény se véd.

Kitörni nem mersz, nem tudod mi vár kint

Mandela, Che ugyan kik voltak?

Kit érdekel!

Ha kitörnél, mi ott lennénk!

Olyanokba ütközöl, akik segítenének, félresöpröd őket, húzzatok innen!

Olyan utakra lépsz, amit mi nem követhetünk!

Saját hitvallásunk életünkkel forrt egybe

Ki ostoba 's nem hajlik, a tudásra az elhanyatlik!

A reneszánsz ember, a fajtánk, lassan védett faj.

Te csak ülj nyugodtan, minden elvesztegetett perced visszasírod!

Az idő a legnagyobb kincs, használnád bölcsen.

Ehelyett unatkozol, kapott tehetséged elpazarolod!

Elsiklik feletted az idő, majd meglátod!

Én mondtam, hogy segítek, még nem késő!

Az arcod nagy, de ugyan mire, helyi vagány.

Megrekedsz az idő folyásában, ugyanazokat a történeteket meséled ugyanazoknak.

Neked ezeket mondani kár, várhatjuk a hulló tantuszt!

S' mondám, boldogok a lelki szegények.

Magad észre nem veszed, veszett lélek.

Értelem helyét, önképes büszkeség tölti be!

Elpazarolod tested, lelked, értelmetlen élet.

Sodródj csak az árral, egyszerűbb maradni, mint kiszakadni!
Sosem késő oldalt váltani, új ismerősöket szerezni, kik becsülnek és kiállnak egymásért!